Prológus..

Sziasztok!!! Kezdtem egy új blogot, ez nem One Direction-ös lesz, ha nem Jedward-ös, de persze lesz szó a One Direction-ről is.!!! Remélem, hogy ezt is olvasni fogjátok!! A kinézetén még dolgozom, mert ez így nekem nem igen tetszik!! A szereplőkről majd később rakok fel információkat!! Befogom most már, jó olvasást és kommentálni meg tetszikelni ne felejtsetek!!! Puszii: Petra

Egy..két...há.. és. Megszólalt a zene, én a külvilágot teljesen kizártam körülöttem, csak a zenére és a tánc lépésekre gondoltam, hogy ne rontsam el. Még pár lépés, még pár lépés.... csak ez járt a fejemben és vége. A tömeg csak úgy őrjöngött, illedelmesen meghajoltunk és kivonultunk. Az öltöző felé vettük az irányt és akikkel csak találkozunk mindenki csak dicsért minket. Lassan beértünk a helyiségbe és a tánctanárunk intett, hogy csend legyen, mert beszélni akar. Mindenki elhallgatott, még az én szószátyár barátnőm is Szonja, pedig ő sose tudja befogni a száját. Mindenki rezzenéstelen arccal figyelte Ronnie-t aki el is kezdte a mondandóját:

- Először is nagyon büszke vagyok rátok, másodszor szeretnék egy embert kiemelni aki mind végig kitartott és segített összehozni a koreográfiát. Ez az ember pedig nem más mint - itt nyelt egy nagyot, majd kimondta a nevet- Alexandra Osment-et. - ledöbbent arccal bámultam Ronnie-t, majd egyszer csak azt veszem észre, hogy elhomályosodik előttem minden és a könnyeim csak úgy patakzottak le az arcomról. - Még egyszer köszönjük Lexa a fáradozásaidat.- én csak bólogatni tudtam - Még annyit mondanék, hogy van egy Dublin-i fellépésünk és utána 1-2 hónap szünetet kaptok és persze a fizetés sem marad el. -Itt összenéztünk Szonjával és ugrándozni tudtunk volna de tovább figyeltük Ronnie-t . - Mindenkinek köszönöm a munkáját és holnap meghívok mindenkit egy kerti partira hozzánk, olyan 8 körül. - Fejezte be a mondandóját Ronnie, majd intett, hogy mindenki mehet haza. Felkaptam a táskámat és a gördeszkámat és az ajtó felé indultam, majd lassan csatlakozott hozzám Szonja is. Ahogy kiléptem az ajtón, friss, hideg, szellő csapta meg az arcom.Rá pillantottam az órámra ami este 9-t mutatott. Egymásra néztünk Szonjával, majd fogtuk egymás kezét, ráálltunk a deszkára és hazafele vettük az irányt. Már egy ideje haladtunk és persze mint mindig Szonjának be nem állt a szája, míg egyszer csak zajt nem hallottunk, és valaki a nevemet/nevünket kiabálta, na akkor elhallgatott. Leszálltunk a deszkáról és futni kezdtünk, teljes erőnkből míg valaki hátra rántott, majd sikítottam és én elestem..... Nagyon féltem, de már nem tudtam menekülni...